Van egy
hasznos tipped?

A technológiák találkozása

Iparművészként fa- és bőrmegmunkálással egyaránt foglalkozom. Számtalan ajándéktárgy, zsebkendőtartó, pénztárca, fotókeret, szalvétatartó és fülbevaló színesíti repertoáromat – néhány évvel ezelőtt mégis úgy tűnt, mindez kevésnek bizonyul. A kézműves piacnak és a megrendelőknek több kell.

Keret A technológiák találkozása

Viszlát, jól bevált módszerek!

Bár a lézervágás alkalmazásának gondolatától is megborzongtam, számtalan videót és cikket bújtam át erre vonatkozóan. Összefüggéseket kerestem a kézművesség és a gravírozás között… Nem mondom, azzal az ötlettel azért szimpatizáltam, hogy nem nekem kell egyesével mintákat faragnom, lyukasztanom az ajándéktárgyakba.

A nagy reformáció

Megálmodtam néhány bonyolultabb mintát, és papírra vetettem. Mély levegőt vettem, de csak ezeket tudtam magam előtt mormolni, miközben egy budapesti, lézervágással foglalkozó cég telefonszámát pötyögtem a mobilomba: „Haladni kell a korral!”, „Tegyünk egy próbát!”, „Mi baj lehet!”. Rájuk bíztam a terveimet és a nyers, még kezeletlen felületű ajándéktárgyakat, bőr holmikat.  

Nagy meglepetésemre néhány nap múlva át is vehettem a kész termékeket. Szó, ami szó, a végeredmény felülmúlta minden elképzelésem. Az egyedi feliratok, minták, a szegletekben elrejtett legapróbb berakások is milliméter pontossággal ott helyezkedtek el a díszdobozok felületén, ahová azokat terveztem. A bőrből és műbőrből készült ékszerek, kiegészítők kapcsán sem volt ez másként.  

Azóta is ezzel a technikával és céggel dolgozom. Az üzletem újra szárnyal. A vásárlóim egyenesen imádják a kínálatot!

Weboldal címe: femvagas.hu/

SZÓLJ HOZZÁ EHHEZ A TIPPHEZ!

TOVÁBBI KIS- ÉS NAGYKERESKEDELEM TIPPEK

Business Central a hatékony vállalatvezetésért

Business Central a hatékony vállalatvezetésért

A különböző vállalatirányítási rendszerek mára már szinte elengedhetetlenné váltak egy cég nagy hatásfokú működéséhez. Lássuk, mik is a Microsoft Business Central és más ERP-rendszerek előnyei!

Minőségi akciós pénztárgépek mindenkinek

Minőségi akciós pénztárgépek mindenkinek

Szeretne haladni a korral, akciós pénztárgépet venne? A Cassa Hungarica Kft. nagy választékban kínál megfizethető online pénztárgépeket vásárlóinak. Érdemes lecserélnie elavult pénztárgépét.

Profi és megbízható klímatechnikai műszerek

Profi és megbízható klímatechnikai műszerek

Hűtőberendezések szerelésével, karbantartásával foglalkozik? Akkor bizonyosan hatékony segítségére lesz egy praktikus, digitális hűtőközeg lefejtő is.

Vállalatirányítási rendszerekkel a hatékonyság növeléséért

Vállalatirányítási rendszerekkel a hatékonyság növeléséért

A cégek működése mára annyira komplexszé vált, hogy a hatékony, gördülékeny működéshez elengedhetetlen egy megbízható vállalatirányítási rendszer, vagy más néven ERP. Lássunk a top szoftvereket!

Röviden a munkabalesetről

Röviden a munkabalesetről

Felnőtt életünk zömét a munkahelyünkön töltjük. Munkaadóként és munkavállalóként sem árt tisztában lennünk azzal, mit is takar pontosan a munkabaleset fogalma, miben tér el az üzemi balesettől, és ha minden óvintézkedés ellenére mégis bekövetkezik, milyen jogokat és kötelezettségeket ró a felekre.